Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Rakott brokkoli





Rakott brokkoli:

 

Hozzávalók egy tepsihez:

1 fej brokkoli

12 dkg bulgur

50 dkg csirkemell

1 fej lilahagyma

 olivaolaj

só,bors, bazsalikom ízlés szerint

1 nagyobb gerezd fokhagyma

2-3 ek. 1,5 %-os tejföl vagy natúr joghurt

100 ml kókusztejszín

fél doboz gomba

1 db tojás

10 dkg  füstöltsajt

 

Elkészítés:

A brokkolit  rózsákra szedjük, majd sós  vízben puhulásig főzzük. Ha megpuhult leszűrjük, majd hagyjuk kihűlni.

A lilahagymát felkockázzuk, egy kevés olivaolajon megpároljuk.
Hozzá adjuk a bulgurt, majd annyi vizet, hogy ellepje, ezt annyiszor ismételjük míg meg nem puhult, majd a végén sózzuk, borsozzuk.
Felkockázzuk alapos megmosás után a gombát, majd a feldarabolt fokhagymával illetve kókusztejszín hozzáadásával megpároljuk.
Hozzáadjuk a húst, és fehéredésig pirítjuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal ízesítjük.

Egy közepes méretű tepsit kikenünk vékonyan olivaolajjal, majd az alján szépen egyenletesen eloszlatjuk a lecsepegett brokkolit.
Ennek tetejére a gombás-tejszínes húst rétegezzük, majd a végén a bulgurt.

A tejfölt simára keverjük a tojással, és az egész tetejére kenjük, majd sajttal zárjuk. Előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt 200 fokon összesütjük.
Nincs a keresési feltételnek eleget tevő termék.

Diétás alapanyag keresés